SERPENYŐS ÉDESBURGONYA TOJÁSSAL – 25 perc alatt


Az ünnepek alatt sokaknak bukkan fel mindenféle emésztési problémája, mely részben a túl sok és a túl sokféle étel miatt van. Én is ismerem ezt, nálunk is mindenki az étel mennyiségében próbálja kifejezni a szeretetét. Van néhány bevett trükköm erre, amivel az utóbbi években egészen jól sikerült lavíroznom a családi traktákon. Gondoltam megosztom a trükkjeimet, hátha Neked is segít.

Így teheted könnyebbé az ünnepi menüdet:

 

  1. Étkezésenként szétválasztom a szénhidrátot és a fehérjét, és mindkettőt zöldséggel eszem.
  2. Egyszer eszem húst. Próbálom a szülőket megkérni, hogy egyik nap hal legyen, és van olyan is, hogy köretet választom inkább. Azt tudom, hogy anyukám kakast főz – levest és pörköltet –, apukám halászlevet, az anyósoméknál pedig majd lavírozok.
  3. Ha úgy érzem, hogy sokat ettem, megiszom egy eszpresszótfeketén, cukor nélkül. Ez segít az emésztésben, támogatja az epe és a máj munkáját. Ezen most biztosan meglepődsz, mert általában nem szoktam reklámozni a kávéfogyasztást. Az ilyen esetekben azonban nagyon jót tesz, mert serkenti az emésztést. Fontos azonban, hogy üresen és feketén iszom.
  4. Reggelire kenyér helyett valami meleget eszem, és sokszor valami nagyon egyszerűt választok:
  • párolt zöldséget magában vagy tojással (kenyér és gabona nélkül)
  • maradék levest zöldségekkel, tészta nélkül – ez meglepő lehet, de hidd el, az egyik legjobb választás: könnyű, az ősök örülnek, hogy ízlik a levesük, és
  • zabkását egyszerűen magokkal, üresen, sósan, esetleg egy tükörtojással vagy párolt zöldségekkel, esetleg kevés fermentált zöldséggel. Jó lehet egy édes zabkása is, ha szereted – én nem szeretek édeset reggelizni.
  1. A finomított lisztes és cukros édességeket délután eszem általában – külön, nem az étkezés után. Ha eszem belőle, jóízűen teszem, és nincs miatta lelkiismeretfurdalásom. Arra szoktam figyelni, hogy 2-3 szeletnél többet nem eszem, és két-három nap után abbahagyom. Amikor hazajövünk, a becsomagolt sütiket nem eszem tovább, hanem legalább egy hét szünetet tartok.

Az alábbi recept egy ünnepi családi reggelihez tökéletes választás. Nálunk télen rendszeresen visszatérő kedvenc: előre megfőzött rizzsel 10 perc alatt elkészül, mégis kényeztetve érzi magát az ember. Mi hétköznapokon is nagyon gyakran eszünk ilyet reggelire. Nemrég egy blogon láttam viszont, és akkor jöttem rá, hogy ezt az ételt tényleg nagyon sokszor főzöm, és pont emiatt nem jutott eszembe, hogy megosszam Veletek. Olyan hétköznapi, hogy nem tűnik elég különlegesnek a megosztásra. Aztán talán mégis érdekelhet sokakat, hogy mit szoktunk reggelizni. Ilyet sokszor…

IMMUNERŐSÍTÉS A KONYHÁBAN

ALAPELVEK, ALAPANYAGOK, RECEPTEK, ÉLETMÓD

Jelentkezz október 1-ig

SERPENYŐS ÉDESBURGONYA TOJÁSSAL

 

Hozzávalók 4 személyre:

 

  • 1 evőkanál kókuszolaj / ghee / tisztított vaj
  • 2 db közepes méretű (kb. 50 dkg) édesburgonya, alaposan megmosva és ledörzsölve, majd a héjával együtt falatnyi kockákra vágva
  • 3 vékony szelet friss gyömbér, apróra vágva
  • 1 csapott teáskanál só
  • 1 csapott teáskanál római kömény, mozsárban megőrölve / őrölt kurkuma
  • néhány szem bors, frissen őrölve
  • 1 dl víz
  • 4-6 tojás, amennyit megesztek
  • 1 csokor petrezselyemzöld / koriander, megmosva és felaprítva
  • 1-2 evőkanál frissen facsart citromlé

 

Elkészítés:

  1. Egy nagyobb vastag falú serpenyőben olvaszd fel a kókuszolajat / tisztított vajat, és tedd bele az édesburgonyát. Fedő alatt párold közepes lángon pár percig.
  2. Szórd rá a fűszereket – a sót, római köményt / kurkumát, borsot –, keverd hozzá a gyömbért, majd önts alá egy kevés vizet, és fedő alatt párold 10-15 perc alatt majdnem puhára.
  3. Alakíts ki az édesburgonyák között annyi kis mélyedést, ahány tojásod van. Törd fel egyenként a tojásokat, és önts minden mélyedésbe egyet. Ekkor kevés sót szórhatsz a tojások tetejére.
  4. Tedd vissza rá a fedőt, és párold készre a tojásokat közepes lángon 3-6 perc alatt. Ha folyósan szereted a sárgáját, akkor figyelj oda, mert egy pont után hamar megkeményedik. Ha keményebben szereted, akkor várj addig, amíg egy fehér réteg keletkezik a sárgáján. Ekkor már biztos lehetsz benne, hogy nem folyik.

 

Tálalás

Szórj a tetejére apróra vágott zöld-fűszert, az édesburgonyára pedig csorgass egy kevés citromlevet.
Remek és kiadós reggeli így magában.

IMMUNERŐSÍTÉS A KONYHÁBAN

ALAPELVEK, ALAPANYAGOK, RECEPTEK, ÉLETMÓD

Jelentkezz október 1-ig

Tagged: reggeli

Pin It on Pinterest

Share This