Gyümölcsös-gluténmentes kavart süti – 8 hozzávalóból 45 perc alatt


Nyári partikhoz, délutáni teraszozáshoz, vendégvárónak és piknikre egyaránt szívesen készítek könnyű gyümölcsös sütiket. Ilyenkor mindig olyan recepteket keresek, amik inkább gyümölcsösek mint tésztásak – tehát jobban dominál bennük a nyári gyümölcsök frissessége. Ebben a receptben csak egészen kevés liszt van, melyet őrölt napraforgómaggal vagy mandulával keverünk, majd tojásfehérjével lazítunk fel. Így a tészta könnyű lesz, mégis nagyon szaftos és puha. A gyümölcsökkel együtt remek nyári édesség hétvégi délutánokra.

BOGYÓS GYÜMÖLCSÖK

Nyáron mindig valami olyat keresek, ha desszertet készítek, amiben a fűszereplő a gyümölcs. Leginkább a bogyós gyümölcsöket szeretem ilyenkor variálni, de valójában minden gyümölcs nagy kedvencem. A bogyós gyümölcsök azért nagy kedvenceim ilyenkor, mert nagyon jól táplálják a testnedveinket, emellett pedig a Vért. A Vér Hiány nagyon gyakori – elsősorban nőknél és 40 felett. Ennek egyszerű oka, hogy a nők rendszeresen vért veszítenek, így a kínai gyógyászat a Vért a nők kincsének is nevezi. Minden bogyós gyümölcs egy picit másképp hat, de néhány dologban nagyon hasonlítanak mindannyian – szeder, ribizli, faeper, málna, áfonya, bodza –: semleges és/vagy frissítő hatásúak, táplálják a testnedveket és a Vért, így a száraz nyári napok legjobb alapanyagai.

VÉR HIÁNY A KÍNAI GYÓGYÁSZATBAN

A Vér Hiányt a kínai gyógyászat olyan tünetekkel azonosítja, mint a vérszegénység, kimerültség, szédülés felállásnál, homályos látás, töredező körmök, gyakori zsibbadás és izomgörcsök a végtagokban, kimaradó menstruáció. A Vér Hiány nagyon gyakori a nyugati kultúrában, ami több okra vezethető vissza. Egyrészt a nagyon sok képernyőnézés, a nagy mennyiségű kávé és alkohol, a száraz étkezések kenyérrel, kevés leves és lédús zöldség miatt a Vér Hiányos állapotokat nem ellensúlyozzuk, hanem méginkább elmélyítjük.

VARIÁCIÓK

Ebben a sütiben bármilyen gyümölcsöt használhatsz: a bogyós gyümölcsökön kívül szilvával, barackkal is remekül működik. A fűszereket is variálhatod kedved szerint. A receptben megadtam három fűszert, ami egész évben használható: meleg időben nyáron és hideg időben télen egyaránt. Variáld kedvedre, és ha ősszel szőlővel vagy körtével készíted vagy netalán télen almával, akkor fahéjat vagy szerecsendiót is tehetsz bele.

IMMUNERŐSÍTÉS A KONYHÁBAN

ALAPELVEK, ALAPANYAGOK, RECEPTEK, ÉLETMÓDTANÁCSOK

Jelentkezz október 2-ig

Gyümölcsös-gluténmentes kavart süti

 

Hozzávalók:

 

  • 12 dkg darált napraforgómag vagy mandula
  • 6 dkg rizsliszt vagy hajdinaliszt
  • 2 evőkanál napraforgóméz
  • 18 dkg vaj vagy kókuszolaj
  • 10 szem kardamom, frissen megőrölve vagy ½ csapott teáskanál őrölt vanília vagy ½ bio citrom reszelt héja (vagy szárított citromhéj)
  • 4 nagy tojás fehérje, habbá felverve
  • 30 dkg gyümölcs szezonálisan: nagyon jó savanykásabb gyümölcsökkel, mint amilyen a ribizli, rebarbara, meggy, málna, szeder, de remek szilvával vagy barackkal is

 

Elkészítés:

  1. Melegítsd elő a sütőt 190 C-ra.
  2. Egy kis lábasban olvaszd fel a vajat, majd hűtsd vissza kicsit, keverd bele a mézet, a sót és a fűszereket.
  3. Keverd össze egy tálban a száraz hozzávalókat: darált napraforgómag / mandula, rizsliszt.
  4. Keverd a liszthez a mézes, fűszeres vajat.
  5. Verd fel a tojás fehérjét habbá. Keverd óvatosan a masszához.
  6. Öntsd egy kivajazott 20×30-as vagy 25 cm átmérőjű tepsibe, jénaiba vagy vasserpenyőbe.
  7. Rendezd el a tetején szépen és egyenletesen a gyümölcsöket, és tedd a forró sütőbe 30 percre.

 

Tipp

Sütheted muffinformában is, ha piknikre viszed.

IMMUNERŐSÍTÉS A KONYHÁBAN

ALAPELVEK, ALAPANYAGOK, RECEPTEK, ÉLETMÓDTANÁCSOK

Jelentkezz október 2-ig

Tagged: desszert

Pin It on Pinterest

Share This