fbpx

Gabonamentes kenyér magokból

2013. augusztus 22. | Receptek

A gabonamentes kenyerek kérdése régóta foglalkoztat. Egy korábbi kenyérrecept mintájára próbáltam ezúttal olyan kenyeret sütni, amiben semmilyen gabona nincs. Az eredmény önmagáért beszél: mind az állaga (remekül szeletelhető), mind pedig az íze fantasztikus; mindezek mellett pedig jól variálható. Két összetevő nagyon fontos bele a tapasztalatok szerint: őrölt lenmag és psyllium – e kettő adja ugyanis azt a konzisztenciát, ami összetartja a többi beletett magot és diófélét.

Gyermekkorom egyik nagy élménye a magos kenyér. Akkoriban – a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején – ilyesmit nem lehetett nálunk kapni Magyarországon, sőt nem is jutott senkinek eszébe kenyeret sütni otthon, nálunk a családban legalábbis… Apukám ebben az időszakban sokat járt Németországba, ahonnan mindig magokkal sütött kenyérrel készített szendvicsekkel engedték útnak. Drága édesapa viszont – mivel tudta, hogy gyermekei rajonganak a magos kenyérért – meghagyta nekünk a szendvicseket. Vártuk haza, mivel hetekre eltűnt ilyenkor, de legalább ennyire vártuk a magos kenyérből készült szendvicseket is. Azóta rajongok a magos kenyérért. Ezért is voltam annyira kíváncsi a tisztán magokból készült kenyérre – vajon ez kenyér e még egyáltalán.

Tartottam egy kis közvélemény kutatást, hogy vajon a magokból készült kenyér kenyérnek tekinthető-e valójában. A legtöbb embernek nagyon tetszik és ízlik, de néhányan bonyolult eszmefuttatásokba kezdtek a kenyérkérdés kapcsán, mondván: a kenyérnek más a funkciója. Hát döntsétek el! Szerintetek ez kenyér?

 

Gabonamentes kenyér magokból
Hozzávalók 1 db 75 dkg-os kenyérhez

  • 30 dkg őrölt lenmag (Pl. kávédarálóban hatékonyan meg lehet őrölni. Vagy megvehetjük őrölve is bioboltokban. A frissen őrölt persze mindig jobb.)
  • 10-10 dkg szezámmag, tökmag, napraforgómag, mandula (Helyettesíthetőmég dióval vagy törökmogyoróval ill. tetszés szerint variálható; a lényeg, hogy kb. 40 dkg dió és magféle kerüljön a keverékünkbe. Lehet homogénebbre is hagyni vagy éppen variálni, attól függően, hogy mihez van kedvünk és mit találunk otthon.)
  • 1 ek sztívia vagy más édesítőszer
  • 5 ek psyllium (indiai útifűmag)
  • 4,5 dl víz
  • 3 ek olaj
  • 1 tk finomítatlan tengeri só
  1. Melegítsük elő a sütőt 250 fokra.
  2. Egy tálban keverjük össze a hozzávalókat jó alaposan.
  3. Béleljünk ki sütőpapírral egy hosszúkás (30×12 cm-es) sütőformát.
  4. Öntsük bele a kibélelt formába a keveréket, és egy kanál hátával egyengessük el a tetejét szép simára.
  5. Tegyük meleg sütőbe, és süssük 30 percig. Vegyük ki a formából a kenyeret: a sütőpapír segítségével emeljük ki.
  6. Fejjel lefelé tegyük egy sütőlemezre és süssük még 40 percig.
  7. Akkor sült meg, ha megütögetjük és kongó hangot ad.

Pin It on Pinterest

Share This